Hirdetéseink - 2017. 10. 01.

 

H I R D E T É S E I N K

évközi 26. vasárnap – 2017. október 1.

Templomunk búcsú-napját ma tartjuk ünnepélyesen. A délelőtt 11 órai szentmisét Barta Szabolcs, a lazarista rend tartományfőnöke mondja. Az este 6 órai szentmise után ünnepi hangverseny,lesz. Programja a szórólapon olvasható.

Októberben mindazokon a napokon, amikor esti szentmisénk van, Együtt imádkozzuk el a rózsafüzért este ½ 6-kor. Biztató szempontokat a mai plébániai hírlevélben találunk.

Elsőcsütörtökön az Örökimádás templomban d.u. 5-kor imaóra, este 6 órakor szentmise „új papi és szerzetesi hivatásokért”.

Elsőpénteken a betegekhez szívesen megyünk.

Szombaton, október 7-én: Nagymarosi ifjúsági találkozó. Nagyobb iskolásokat és a fiatalokat szeretettel hívjuk. Találkozó a templom előtt reggel 7-kor. Visszaérkezés este ½ 8-ra.

„40 nap az életért” elnevezéssel indult az a kezdeményezés, mely 44 országban, 636 városban folyik már. A magzati élet védelmében, az abortuszok nagy száma ellen imával és böjttel száll szembe a hívő nép. Környékünkön a Nagyvárad téren, a Szent István kórház főbejáratánál van egy csendes jelenlét, ahol lehet érdeklődni. Mindenkit szeretettel hívunk: kapcsolódjon bele. Szórólapja: hátul.

 

Október 15-én, két hét múlva ünnepeljük a templomszentelés 81. évfordulóját. A d.e. 11 órai szentmisén emlékezünk az 50 esztendővel ezelőtt elhunyt dr. Töttössy Miklósra, aki az egyházközség szervező-alapító plébánosa és egyúttal a templomépíttető plébános is volt. Ez alkalommal helyezzük el úrnáját templomunk úrnatemetőjében. A plébániai hírlevélhez csatolt különszámban részletesen megemlékezünk róla.