Hirdetéseink 2018. 05. 06.

 

H I R D E T É S E I N K

Húsvét 6. vasárnapja  -  2018. május 6.

 

Május első vasárnapján nemcsak a földi édesanyákat és nagy-mamákat köszöntjük, hanem az egyház édesanyját, a Szűzanyát is. Minden esti szentmise után a lorettói litániát imádkozzuk.

A Ferenc téri katolikus misszió ma – egy más rendezvény miatt – ma délután 5-kor, jövő vasárnap már délután 4-kor kezdődik.

Szombaton, május 12-én egésznapos nagymarosi ifjúsági találkozó. Kérjük jelezze az az iskolás vagy fiatal, aki szívesen eljönne.

Jövő vasárnap, május 13-án a d.e 11 órai szentmisén lesz a betegek szent kenetének együttes templomi kiszolgáltatása. Nézzünk körül környezetünkben, kinek lenne itt a helye, és segítsük eljutni ide.

Ugyancsak jövő vasárnap, május 13-án este 7 órakor lesz a szokásos „Kopeczky” emlékhangverseny. Műsora szórólapon, hátul.

Pünkősdhétfőn, május 21-én szeretnénk autóbusszal kimenni Máriaremetére. A kb. 3 órás ottani időben benne lenne Bíboros Úr szentmiséje is. Aki szívesen jön, kérjük, feltétlen MA jelentkezzen.

A Rezső téri plébánia jún. 25-26, hétfő keddi Máriapócsi zarándok-latára kérjük, jelentkezzen, aki szeretne résztvenni rajta. 

 

Adoremus májusi imafüzet a sekrestyében kapható.